Megtudtam, hogy írnom kell egy kérvényt. A kérvényhez csatolnom kell egy helyhatósági bizonyítványt, a helyhatósági bizonyítványhoz csatolnom kell egy székesfővárosi beleegyezést, de a székesfővárosi beleegyezéshez elébb el kell menni az elöljáróságra a beleegyezésért (a kapu alatt jobbra be, ott felveszik, onnan fel az első emeletre, a 17-esbe, ahol megnézik, onnan le földszint négy, ahol fizetni kell, onnan vissza első emelet, ahol aláírnák, de éppen nincsen itt az illető, majd reggel), onnan vissza a tanácsnokhoz, bemutatni, onnan át a harminckettesbe, ahol kezelik az aktát, onnan fizetni, onnan be az iktatóba, ahol iktatják, onnan vissza a harminckettesbe, ahol újra kezelik, onnan vissza a tanácsoshoz, aki aláírja, ez csak világos. Ezenkívül kell egy erkölcsi, egy politikai megbízhatósági, egy születési anyakönyvi, egy lakbizonylat, egy megélhetésemet igazoló, egy helyhatóságilag külön igazoló, felbélyegzett, közjegyzőileg hitelesített vagy eredetiben csatolt állampolgársági bizonyítvány. (...) Legalább harminc hivatalszobában jártam vele, mindegyikben ült öt-tíz ember abból a célból, hogy ezt az aktát eredménnyel elintézzék. Az egész apparátus jót akart. Senki nem volt ellenem, mindenki mellettem volt, soron kívül ment az egész. Most képzelje el, hogy én nem vagyok ilyen energikus, nem ismerek ebben a városban ennyi embert, szóval, mondjuk, összeköttetéseimre és társadalmi helyzetemre nézve egy pedellus vagyok.  (Márai Sándor)